15 éves srác késelt halálra egy 18 éves másik fiatalat az utcán Londonban 1

Letartóztattak egy 15 éves fiút, miután egy másik tinédzsert halálra késeltek Észak-Londonban.

15 éves srác késelt halálra egy 18 éves másik fiatalat az utcán Londonban 3

A fiatal fiút gyilkosság gyanújával vitték be a rendőrségre, a 18 éves áldozat ugyanis egyből belehalt sérüléseibe a támadást követően Neasden kerületében péntek délután. A mentőket és rendőröket délután 4-kor hívták ki a járókelők a támadás miatt a Tanfield Avenue-ra.

Az orvosok még megpróbálták megmenteni a fiú életét, de ő sajnos a helyszínen életét vesztette minden erőfeszítés ellenére. A rendőrség azt mondta, a legközelebbi hozzátartozóit már értesítették, és még további bizonyítékokért megvizsgálják a fiú testét.

„A rendőrséget 15:50 perckor hívták ki október 6-án, kedden, azzal a bejelentéssel, hogy valakit megkéseltek a Tanfield Avenue-n. Kiérkezve a mentősök és a tisztjeink egy 18 éves fiút találtak a földön fekve, aki több szúrt sebből vérzett. Minden igyekezet ellenére nem tudták megmenteni az életét.”

Mivel állítólag mire a rendőrök kiérkeztek, már kisebb tömeg gyűlt össze az áldozat körül, a rendőrség azt kéri, hogy bárki, aki látott valamit az eset kapcsán, vegye fel velük a kapcsolatot. Jó esély van rá ugyanis, hogy többen láthatták az elkövetőt, ha nem is feltétlenül a bűncselekmény elkövetése közben, de utána, miközben elmenekült a helyszínről.

Aznap csupán két órával később még egy fiatal, 16 éves fiút késeltek meg az délkelet-londoni Abbiscombe negyedben, a Longheath Gardensnél.

A rendőrség ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az áldozatot életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, és hogy egyelőre nem történt letartóztatás az ügyben.   Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után