Kövesd te is oldalunkat:

Botrány a brit parlamenti képviselők körül: kitálalt egy volt bármenedzser

0

A Parlament egyik korábbi bármenedzsere azt állítja, hogy több mint 30 képviselő zaklatta amíg ott dolgozott, sőt olyan is volt, hogy egyikük a buszon elkezdte fogdosni.

A 25 éves Alice Bailey majdnem négy évig dolgozott a Sports and Social Barban, ahol állítása szerint állandó jelleggel tettek neki szexuális jellegű ajánlatokat a képviselők és a miniszterek. „Nagyon parák voltak” – mondta Alice, aki 19 évesen kezdett dolgozni a bárban.

„Nagyon szánalmas volt, ahogy zaklattak, miközben szinte az összes házas volt, és nálam legalább kétszer idősebb. Az ő fejükben ők elképesztően fontos emberek voltak, akik emiatt feltételezték, hogy elérhető leszek a számukra.”

Alice szerint volt olyan SNP képviselő, aki már a legelső műszakja második órájában azért könyörgött, hogy feküdjön le vele, egy részeg munkáspárti képviselő pedig hazafelé a buszon kezdte el fogdosni. Mire 2015-ben kilépett a bárból – amelyet egyébként egy szociális klub üzemeltet, és a lordok háza felügyeli -, már több, mint 30 képviselő zaklatta valamilyen formában. Ezek közül a legtöbben Alice szerint Londontól messze lévő tartományokból kerültek fel, és távol vannak a családjuktól.

Bailey kitálalása nem sokkal azután jött, hogy több szexuális zaklatási ügy is felmerült a Parlamenttel kapcsolatban. Múlt hónapban több női dolgozó nevezett meg és vádolt meg képviselőket azzal, hogy zaklatták őket titkos WhatsApp csoportokban. A kabinet több tagját is megnevezték, valamint minisztereket – elvileg egy lista is létezett arról, hogy mely politikusokkal nem tanácsos egy taxiban utazni, és kik a „nagyon fogdosósok”.

Ezeket a neveket egy „piszkos dossziéban” összegyűjtötték – több, mint 40 név volt rajta -, és végül kiszivárgott a közösségi médiába. Hat kabinetminiszter, 12 alacsonyabb rangú miniszter és 10 volt miniszter is rajta van a listán. Mind a munkáspárt, mind a konzervatívok közül kerültek fel rá nevek, és többen lemondtak vagy lemondatták őket az ezt követő botrány miatt.    Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

Csatlakozz Facebook csoportunkhoz (22,000 fő)
Kövesd oldalunkat itt:
(ha pipát látsz már követed)

EZEKET IS SOKAN OLVASTÁK