Kitálaltak a Ryanair alkalmazottai: a botrány folytatódik 1

Egyre nő a botrány a Ryanair fapados légitársaság körül – miután néhány hete azzal váltottak ki óriási felháborodást, hogy több száz járatukat törölték, most a vállalat alkalmazottai kezdenek kitálalni arról, hogy milyen embertelen körülmények között kell dolgozniuk.

ryanair dolgozók

Ha csak a fele igaz abból, ami elkezdett kiszivárogni a Ryanair garasoskodó működéséről, akkor nem csoda, hogy több száz alkalmazott kezd elpártolni tőlük, és megy el más légitársaságokhoz dolgozni. A pilóták, a légiutaskísérők, és más több más fedélzeti dolgozó is megszólalt már, hogy elmondja, mennyire rosszul bánik a Ryanair velük, milyen alacsonyak a fizetések és magasak az elvárások a többi légitársasághoz képest.

Az egyik légiutaskísérő például elmesélte, hogy gyakran fenyegetik őket különböző büntetésekkel (például áthelyezéssel vagy kirúgással) ha nem teljesítik az napi eladási kvótát. „Vannak célszámok, amiket el kell érnünk – ez vonatkozik a vámmentes termékekre, az ételre és a kaparós sorsjegyekre is. Ha nem adunk el eleget, meg kell magyaráznunk, ez miért történt így. Ha pedig a hónap végén az eladási lista alján vagy, levelet kapsz, amiben megkérnek, hogy javíts a teljesítményeden, különben kénytelenek lesznek elbocsájtani.” A Mirror információi szerint naponta legalább egy parfümöt, egy menüajánlatot, egy friss ételt és nyolc kaparós sorsjegyet kell eladniuk a kvóta eléréséhez.

Azt is állítják az alkalmazottak, hogy nekik kell kifizetniük a 300 fontos egyenruhájukat, és a munkába állás előtt a 2000 fontos tréninget is. „A kezdő fizetések nagyon alacsonyak a többi légitársasághoz képest” – mondta az egyik pilóta. „Ráadásul nagyon sok mindenkit ügynökségeken keresztül, nulla munkaórás szerződéssel foglalkoztatnak, így próbálnak rávenni mindenkit arra, hogy minél többet dolgozzanak, még akkor is, ha betegek.”

Egy másik pilóta egyenesen kijelentette, hogy már szégyelli elmondani bárkinek is, hogy a Ryanairnél dolgozik. „Mindenki próbál menekülni – még azok is, akik már lassan 20 éve dolgoztak a vállalatnál, mivel nevetséges megszorításokba kezdtek az utóbbi időben. A járatok törlésével kapcsolatban felajánlottak 12 000 fontot azoknak a pilótáknak, akik hajlandóak lennének az érintett időszakban nem kivenni a szabadságuk, és segítenének úrrá lenni a káoszon.” De a kompenzációs összeg már a legtöbbjük szerint nem segítene semmin.

Kitálaltak a Ryanair alkalmazottai: a botrány folytatódik 3

Több, mint 20 ezer Ryanair utast hagyott a társaság cserben, amikor is több száz járatot törölt – és ezt a francia reptéri dolgozók sztrájkjára fogta többek között. Azonban a pilóták szerint ezzel csak azt akarták elkerülni, hogy kompenzációt kelljen fizetniük az utasoknak. Olyan járatokat is töröltek ugyanis, amikben köze se volt a párizsi reptérhez, például a Róma-Athén vonalon közlekedő gépet. Azt felajánlották ugyan, hogy a törölt járatok utasai későbbi időpontra újra foglalhatnak jegyet.

Kritizálják a pilóták a Ryanair higiéniai állapotait is, szerintük ez is egy olyan terület, amin a cég irreális módon spórolni akar. Képek is kerültek fel a közösségi oldalakra mocskos irányítópultokról, és a beszámolók szerint csak naponta egyszer takarítják a gépeket. Ebbe beletartoznak a mosdók is – és ha belegondolunk, hogy egy gép napi 8 utat teljesít, kb. 1500 utassal, akkor ez már roppant undorító gondolatnak hangzik.

A Ryanair minden vádat tagad egyelőre. A marketingmenedzser szerint ők senkit nem „kényszerítenek” eladásra, csupán bónuszokkal ösztönzik őket. Azt is tagadták, hogy náluk bárki nulla órás szerződéssel van foglalkoztatva, és kijelentették, hogy a pilótáik az uniós előírásoknak megfelelő óraszámban repülnek. A takarításról annyit mondtak, hogy profi személyzet valóban a nap végén jár a gépeken csak, de a személyzetnek minden repülés után kellene takarítania és rendet raknia.    Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com 

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után