Magyarországot ki kellene zárni az EU-ból, a kormány húzásai miatt, mondta Luxemburg külügyminisztere 1

Luxemburg külügyminisztere, Jean Asselborn azt kéri, hogy függesszék fel vagy inkább zárják ki Magyarországot az Európai Unioból az intézmény alapvető értékeinek „tömeges megsértése” miatt.

Orban-EU

A politikus a magyar kormány bevándorlókkal való bánásmódjára, a bíróság függetlenségére és a sajtószabadságra hivatkozott.

„Magyarország nincsen messze attól, hogy parancsot adjon a bevándorlókra való tűznyitásra.” — mondta.

Magyarország azt válaszolta erre, hogy Asselbornt „nem lehet komolyan venni”.

Az EU vezetői pénteken találkoznak Szlovákiában, hogy megvitassák az Unio jövőjét. Asselborn azt mondta az egyik interjújában, hogy az EU nem tudná tolerálni „ezt a nem megfelelő viselkedést”, és hogy mindegyik országot, amelyik ilyen alapvető jogokat sért meg, „fel kell függeszteni átmenetileg, vagy ha szükséges, akkor akár ki is zárni az EU-ból”. Ez lenne „az egyetlen lehetőség az Európai Unió összetartó erejének és értékeinek a megvédésére.” — mondta.

Szijjártó Péter külügyminiszter visszavágott erre azt mondva, hogy a luxemburgi miniszter már rég elhagyta azoknak a politikusoknak a sorait, akiket komolyan lehet venni. Asselborn egy „könnyelmű jellem” — mondta a magyar külügyminiszter, hozzáfűzve, hogy ezen kívül, „leereszkedő, arrogáns és frusztrált”.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter, aki Asselborn személyes barátja, azt mondta, hogy amíg megérti azt, hogy néhányan Európában kezdenek türelmetlenné válni, ő nem mutatná meg egy tagállamnak az ajtót. Magyarország 2004-ben csatlakozott az EU-hoz, és bár az Unió megtagadhatja vagy késleltetheti egy állam csatlakozását, arra nincs hatalma, hogy kitegyen egy országot.

Amikor a szélső jobboldali Szabadság Párt csatlakozott Ausztria kormányához 2000-ben, az EU-s tagállamok erre úgy válaszoltak, hogy befagyasztották a kétoldalú kapcsolatokat Ausztriával. Azonban később, de még ugyan ebben az évben feloldották Ausztria diplomáciai elszigetelését.

Magyarországot a bevándorlók beáramlásának óriási hulláma érte tavaly, amikor több mint egy millióan indultak el Görögország partjaitól Németország és más nyugat-európai országok felé Középe-Európán keresztül. Végül, Magyarország Szerbiával és Horvátországgal együtt lezárták a kapuikat és egy 175 km hosszúságú drótkerítést állítottak fel, hogy megállítsák azokat, akik Ausztriába akarnak menni. Több 10000 rendőrt és katonát helyeztek ki, hogy őrizzék a határvonalat.

_91174577_035063030-1

A magyar diplomácia vezetője „klasszikus nihilistának” jellemezte a luxemburgi külügyminisztert, aki fáradhatatlanul dolgozik azért, hogy lerombolja Európa biztonságát és kultúráját. Ennek ellenére azonban, Magyarország nem csak a saját, hanem az EU határát is védelmezi”.

„Csakis a magyaroknak van joguk dönteni arról, hogy kikkel szeretnének élni.” — mondta Szijjártó Péter.

Az utóbbi hetekben drasztikusan csökkent azoknak a bevándorlóknak a száma, akik Magyarországra próbáltak belépni.

A magyar-szerb határon lévő Horgos Tranzit Zónánál mindössze 80-an várakoztak hétfőn. Július bizonyos napjain ez a szám a 800-at is elérte.

A Kelebia Tranzit Zónában kb. 60-an voltak, akik főleg Szíriából és Irakból érkeztek. Állítólag, néhányan kegyetlen körülmények között éltek a drótkerítés mellett több mint 10 hétig. 4500 körülire becsülik azoknak a bevándorlónak számát, akik jelenleg a szerb táborokban vannak. A legtöbben  már alternatív útvonalakat próbálnak ki Európa felé Horvátosztágon, Montenegrón és Bosznián keresztül.

Október 2-án népszavazást tartanak Magyarországon arról, hogy elfogadnak-e egy EU kvótát a migránsok befogadásáról. Orbán Viktor miniszterelnök erősen kritizálta az EU-s terveket, amelyek értelmében 160,000 bevándorlót helyeznének el a tagországokban, és a kormánya erőteljesen a NEM szavazatért kampányol.

Az EU egyik alapító államát képviselő luxemburgi külügyminiszter panaszt emelt azért, hogy Magyarország drótkerítése egyre magasabb, hosszabb és veszélyesebb.

Azzal a megjegyzésével, miszerint Magyarország nem áll messze attól, hogy éleslövészetet rendeljen el, valószínüleg, arra a rendőrségi döntésre utal, miszerint 3000 „határvadászt” toboroznak. Az új határőrök paprikasprayt és pisztolyt fognak viselni, amelyben éles lőszer lesz a feladatuk részeként, hogy távol tartsák a bevándorlókat.

A cikkben többször szó esik az EU alapvető értékeiről. Pontosan melyek is azok?

Az Európai Unió egyezményének 2. cikkelyében vannak megfogalmazva az EU-s értékek, amelyek a következők: „az emberi értékek, szabadság, demokrácia, egyenlőség, jogállamiság és az emberi jogok tisztelete, beleértve azoknak az embereknek a jogait is, akik a kisebbség részét képezik”.

Az EU Alapjogi Chartája a 2009-es Liszaboni Szerződés értelmében, jogilag kötelező mindegyik tagország kormányára ugyanúgy, mint az EU-s intézményekre.

A fent említett jogok magukba foglalják a vélemény és szólásszabadságot, a menedékhez való jogot, tisztességes eljárást és tisztességes munkafeltételeket.

Az EU-tagság feltételeként, a tagországoknak teljesíteniük kell 35 különálló paragrafust, amelyekben a független igazságszolgáltatást is tartalmazó követelmények állnak.   Forrás: www.bbc.co.uk

 

[fblike]

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után