Muszlim férfiak támadtak rá egy pincérnőre, mert alkoholt szolgált fel Ramadan ideje alatt 1

Egy francia nemzetiségű pincérnőt konkrétan megtámadott két muszlim férfi munka közben, mert Ramadan ideje alatt alkoholt mert felszolgálni.

niqab4

Az eredetileg tunéziai származású nő maga is muszlim és épp a Vitis Café teraszán szolgált fel. A két férfi többek elmondása szerint is először csak szóban inzultálta a hölgyet, majd a dolog tettlegességig fajult.

A The Times értesülése szerint a két fazon akkor kezdte el piszkálni a pincérnőt, amikor meglátták, hogy alkoholt szolgál fel az ott tartózkodó vendégeknek. A csúnyán megalázott nő azt nyilatkozta, hogy az egyik férfi kurvának nevezte, majd pofon vágta. Ezt követően a földre lökték. Szegénynek még egy szép nagy monoklija is lett az ütés miatt.

nicefrancecafe0907a

A szélső jobboldali nézeteket vallók szerint ez annak a bizonyítéka, hogy a radikális Iszlám vallás megállíthatatlanul terjed egész Európa szerte. Persze egyfelől amikor ilyesmi történik akkor azért mindenki elgondolkodik, hogy kell-e ez, vagy hogy miért nem lehet egymás mellett nyugton meglenni. Az eset mindentől függetlenül felháborító, és tűrhetetlen.

A Ramadán az iszlám holdnaptár 9. hónapja, amely alatt a muszlimok napkeltétől-napnyugtáig böjtölnek. A hívőknek 30 napos böjtöt kell tartaniuk, amitől a test és a lélek megtisztulását várják. Napkeltétől napnyugtáig tartózkodniuk kell az evéstől, ivástól, dohányzástól, a nemi kapcsolattól, kerülniük kell a dühöt, az erőszakot, az irigységet, a vágyat, a pletykát. Felmentést csak a 14 éven aluli gyermekek, az utazók, a terhes és szoptatós anyák, a csatában harcolók és a betegek kapnak. Az iszlám hit szerint ilyenkor a pokol kapui zárva, a démonok leláncolva vannak, így e hónap a nélkülözések ellenére a béke és a szellemi megtisztulás időszaka.

A CCTV kamerarendszer segítségével a rendőrség sikeresen be tudta azonosítani a két férfit, akik a bűncselekményt a szerdai napon követték el a fentebb említett nizzai kávézó teraszán. A sértett nő nem szerette volna, ha a nevét nyilvánosságra hozzák, érthető okokból.

„Szégyellned kéne magad, hogy a Ramadan ideje alatt alkoholt szolgálsz fel az embereknek. Ha én lennék Isten, felakasztanálak.” – mondta a pincérnőnek az egyik férfi arabul.

„Nem vagy Isten, és nincs jogod engem megítélni.” – felelte rá a pincérnő.

A pincérnő elmondása szerint rettenetesen megalázottnak érezte magát az incidens után, és azt is elárulta, hogy korábban Tunéziában is szolgált fel alkoholt és ott soha nem bántotta ezért senki.        Forrás: http://www.standard.co.uk/

[fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után