Történelmi siker a hazai filmiparban: itt az első Golden Globe díj nyertes magyar film 1

Annyi év után végre megszereztük az első igazán komoly, nemzetközi szinten is világszerte ismert díjat, a filmeknek és televíziós műsoroknak járó Arany Glóbuszt.

3

A Golden Globe-díj (vagy Arany Glóbusz-díj) amerikai filmes és televíziós díj, amelyet évente egyszer az Oscar-díjhoz hasonló gála keretében osztanak ki. A filmes Oscar és a televíziós Emmy-díjak után a második legrangosabb filmes elismerésnek számít

A díjkiosztó vasárnap éjjel volt Los Angeles-ben, amin magyar film már 27 éve még csak jelölve sem volt. Most azonban óriási sikert könyvelhetünk el magyar részről, ugyanis a Saul fia című magyar mozifilm nemcsak hogy jelölve lett, de meg is nyerte a díjat a legjobb külföldi film kategóriájában. A filmet Nemes Jeles László rendezte, akinek ráadásul ez első filmje.

A rangos eseményen a díjat Gerard Butler-től és Helen Mirren-től vehette át, aki ki is emelte, hogy Magyarország először nyeri el a díjat. Nemes egyedül ment fel a színpadra átvenni a kiérdemelt Arany Glóbuszt, és beszédében köszönetet mondott Röhrig Gézának, producereinek, a Magyar Nemzeti Filmalapnak és a Sony Pictures Classicsnek.

„A holokauszt az elmúlt évek során egy absztrakt fogalom lett. Számomra pedig egy arc – ne feledjük el ezt az arcot!” – mondta zárásként a magyar rendező.

A film az elmúlt év során számos nagyobb díjat bezsebelt már, így ezek után jó eséllyel ott lesz az Oscar díj átadóján is a legjobbak közt.

A Saul fia egyébként hatalmas sikert aratott a cannes-i filmfesztiválon a kritikusok körében és megnyerte a külföldi kritikusok Fipresci-díját valamint a fontos társadalmi témákat feldolgozó filmeknek járó François Chalais-díjat is.      Forrás: http://index.hu/

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”” box_height=”” colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″]

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után