Újabb jó hír a Brexit kapcsán: úgy tűnik a tárgyalások VÉGRE a következő fázisba léphetnek 1

Az Uniónak és az Egyesült Királyságnak úgy tűnik, végre sikerült megállapodnia a „válási számla” kapcsán –ez pedig a hírek szerint közel 50 milliárd fontos összeg lehet.

Újabb jó hír a Brexit kapcsán: úgy tűnik a tárgyalások VÉGRE a következő fázisba léphetnek 3

Két hírportál is kijelentette londoni és brüsszeli forrásokra hivatkozva, hogy a tárgyalásokon végre áttörést értek el, és meg tudtak állapodni a pénzügyi kérdésekben. Így sokan reménykednek abban, hogy lesz annyi haladás mostmár december közepéig, hogy áttérhessenek a tárgyalások következő körére.

Kedd este először a Telegraph jelentette be, hogy megállapodás született a két fél között, és hogy az összeg valahol 45 és 55 milliárd euró között van (vagyis 40 és 49 milliárd font között). Nem sokkal ezután a Guardian is bejelentette a megegyezést, ők egy akár 57 milliárd fontot is elérő számláról beszéltek. A Financial Times szerint pedig „több, a tárgyalások folyamatát jól ismerő diplomata” is kijelentette, hogy az UK elismerte a fizetési kötelezettségeit bruttó 89 milliárd fontig (a nettő kifizetés végül ennek csak körülbelül a fele lenne).

Egy kormánybiztos azonban azt mondta, hogy „ők nem tudnak” ilyesféle megállapodásról a számla kapcsán, és hangsúlyozta, hogy továbbra is nagyon intenzíven folynak az egyezkedések a két fél között egészen a hét végéig, és még semmi sincs lezárva. Michel Barnier, az Unió fő tárgyalójának szóvivője sem kívánta kommentálni a híreket.

Újabb jó hír a Brexit kapcsán: úgy tűnik a tárgyalások VÉGRE a következő fázisba léphetnek 4

Azt azonban biztosan tudni lehet, hogy a britek egyre engedékenyebbek az utóbbi hónapokban a számlát illetően. Míg a firenzei beszédében May 20 milliárd fontról beszélt, a merev elutasítás miatt az Unió részéről nemrégiben ezt az összeget feltornázták 40 milliárdig. Innen pedig már nem nehéz elképzelni, hogy meg tudtak állapodni egy 40-50 milliárd font körüli összegben.

A két fél jelenleg azon dolgozik, hogy december elejére elérjenek haladást az első kör kérdéseiben. Amennyiben Jean-Claude Juncker beleegyezik ebbe a december 4-ei ülésen, úgy tovább haladhatnak a következő témakörrel, a kereskedelmi megállapodások kérdésével december 14 után. Theresa May hétfőn fog találkozni Junckerrel és Barnierrel Brüsszelben.

Az uniós és brit diplomatákban azonban december 14-ig még rengeteg dologban meg kell állapodniuk – nyitott még például az ír határ és az uniós állampolgárok jogainak kérdése is. Az ír határ rendezésének kérdése az utóbbi hetekben vált sürgetővé, miután a tárgyalófelek nagyon hosszan leragadtak annál, hogy az Európai Bíróság milyen hatáskörrel fog rendelkezni Britanniában a kilépés után az uniós állampolgárok jogait illetően.

Eközben az is felmerült, hogy az átmeneti periódusban az Egyesült Királyságnak egy sor új szabályt kellene betartania. Egy kiszivárgott dokumentumban Barnier ugyanis azt írta, hogy az átmeneti periódus feltétele néhány ideiglenes szabály lenne – vagyis a kilépés után még két évig a briteknek ugyanúgy EU-s előírások szerint kellene működnie.     Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után