Vizsgálat indul a Brexit kapcsán: az EU és a britek egymása mutogatnak 1

A brit kormány bejelentette, hogy egy átfogó vizsgálatot indítanak a Brexit tárgyalások kapcsán, mivel szeretnének rájönni, hogy mi hátráltatja ennyire a tárgyalások folyamatát.

brexit targyalasok

A Brexit tárgyalások előző köre úgy ért véget, hogy Brüsszel azt állította, Britannia folyamatosan „kihátrál” a felelősségek elől, a brit kormány szerint pedig az unió legfőbb tárgyalóját olyan hatáskörökkel ruházták fel, amivel hátráltatja a haladást. A következő kör tárgyalások el is lettek halasztva egy héttel, mivel Theresa May bejelentette, hogy fontos beszédet tervez tartani a Brexittel kapcsolatban, hogy megpróbáljanak kilendülni a jelenlegi patthelyzetből.

„A Brexit tárgyalás az eddigi legkomplexebb feladat, amivel az országunk valaha szembenézett” – mondta Hilary Benn. „A tárgyalófelek az országunkat érintő legalapvetőbb, legfontosabb kérdésekről tárgyalnak éppen. Az általunk kezdeményezett vizsgálatban tüzetesen átvizsgáljuk a tárgyalás folyamatait, a brit kormány helyzetét, és a tárgyalófeleinket is.”

A tanács megvizsgálja majd a prioritásokat, és a mostani pozícióját a kormánynak és az Uniónak, a tárgyalások struktúráját, és azt is, hogy milyen a brit tárgyalófelek feldolgozási folyamata – például, van-e elég embere David Davisnak az osztályában, van-e kapacitásuk mindenre.

Néhány napja Michel Barnier közölte a tárgyalások kapcsán, hogy Britannia folyamatosan kihátrál a felelősség elől, főleg ami a Brexit költségeinek kifizetését illeti. Azt is mondta, hogy „csalódott” a brit hozzáállás miatt, és nyilvánosan figyelmeztette arra May csapatatát, hogy a legjobb lenne, ha visszamennének a tervezőasztalhoz, és újraterveznék a dolgokat – főleg, miután May csapata egy jogi elemzést készített arról, hogy szerintük miért tartoznak jóval kevesebbel az Uniónak, mint azok mondják.

Mindeközben a britek ahhoz ragaszkodnak, hogy az uniós tárgyalófélnek adott jogok kevesek, és gátolják a haladást, mivel minden miatt jóváhagyásért kell szaladgálni.

May jövő héten utazik Firenzébe, itt fog fontos beszédet mondani a Brexitről. Reményei szerint ez majd beindítja végre a tárgyalásokat. Az EU egyik vezető politikusa, Jean Claude Juncker pont a napokban figyelmeztette Nagy-Britanniát, hogy a kilépést meg fogják bánni.    Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után