Új fajta, olcsó mini lakások terjedhetnek el egész Nagy-Britanniában 1

Egy tinédzser fiú az első, aki beköltözhetett egy „mikro-otthonba”, amit alapvetően azért terveztek és építettek, hogy így küzdjenek a jövőben a hajléktalanság ellen Nagy-Britanniában.

Új fajta, olcsó mini lakások terjedhetnek el egész Nagy-Britanniában 3

Kieran Evansnak csütörtökön adták át a piciny lakás kulcsait, miután a nyár folyamán daruk segítségével beemelték azt egy hátsóudvarba. A 18 négyzetméteres otthont – aminek elrendezését a jachtok és az elsőosztályú repülőgép-kabinok inspiráltál – csupán 40 ezer fontba került megépíteni. Ebbe költözhetett most be Kieran a worcesteri Barbourne-ban, és remélhetőleg ezáltal új életet kezdhet, miután előtte évekig az utcán élt.

Új fajta, olcsó mini lakások terjedhetnek el egész Nagy-Britanniában 4

A projekt, amely a világon egyelőre egy meglehetősen egyedülálló megoldással próbálkozik, annak a reményében jött létre, hogy ezekkel a mini-otthonokkal kicsit csökkenthetik a hajléktalanok magas számát a szigetországban. Amennyiben ez a próba sikeres, a pici házakat – amelyeket iKozinak hívnak – az Egyesült Királyság összes pontján elkezdhetik elhelyezni.

Új fajta, olcsó mini lakások terjedhetnek el egész Nagy-Britanniában 5

„Elképesztően boldog vagyok, nagyon jó érzés beköltözni a saját kis otthonomba. Kicsit olyan, mint egy miniatűr luxuslakás” – mondta a frissen beköltözött Kieran, aki ezelőtt az utcán és különböző YMCA hostelekben élt. Az ambiciózus projektet a Homeless Foundation kezdeményezte, és az ingatlanokat a Spring Housing Association kezeli majd. A lakóknak a beköltözés ellenében majd kell némi lakbért, és rezsit fizetniük, hogy azért azt is megtanulják, hogy hogyan kell önállóan fenntartania magát az embernek.

Új fajta, olcsó mini lakások terjedhetnek el egész Nagy-Britanniában 6

A pici ház tartalmaz egy hálószoba részt, egy kis konyhát, egy fürdőszoba „modult” és egy szabadidő-sarkot is. Az egészet egy daru segítségével tették a kijelölt helyére. A jótékonysági szervezet azt reméli, hogy ha elterjed, ez segítség lehet diákoknak, fiatal pályakezdőknek, munkásoknak olyan területeken, ahol jelenleg lakhatási krízis van.

Új fajta, olcsó mini lakások terjedhetnek el egész Nagy-Britanniában 7

Ezzel a mozgatható megoldással, a szervezet azt mondja, könnyen lehet a kis mobil-otthonokból egész „fenntartható közösségeket” kialakítani. „Worcester városa büszke arra, hogy elsőként támogathat egy ilyen innovatív és érdekes projektet” – mondta a városi tanács vezetője. „Kívánunk a Homeless Foundationnak további sok sikert, és azt, hogy még több iKozi otthont tudjanak elhelyezni országszerte.”

„Szerintem ez a fajta otthon egyedülálló a világon még” – mondta a mini-otthon tervezője, Andrew Eastabrook. „Belülről nagyon szépen lett kialakítva. Reméljük, hamarosan sokkal több ilyet tudunk építeni.”    Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után